Előfordul, hogy az embert nosztalgikus érzések kerítik hatalmába. Ilyen az, mikor a kisgyermekkorára gondol, vagy épp élete első csókjára. De bizony nosztalgiának hívjuk a jó öreg menzai kaját is, aminek egyik legjelesebb képviselője a grízes tészta volt. Emlékszem, mennyire nagy becsben tartottuk a tésztahalom közepére odabiggyesztett nyúlfarknyi kis baracklekvárt, miközben a tanári asztalra sandítva morcosan vettük tudomásul, hogy ezek már megint mennyivel többet kaptak. Óó, azok a régi szép idők…
Hozzávalók:
-1 csomag széles metélt
-Búzadara
-Porcukor, lekvár
A képen kevésbé látszik, de nem spóroltam ám a grízzel. :)
Forraljunk sóval ízesített, és pár csepp olajjal dúsított vizet. Ha felforrt, tegyük bele a tésztát és főzzük készre, majd szűrjük-, és öblítsük le.
Eközben serpenyőben kevés olajat hevítünk, beleszórjuk a búzadarát, és aranysárgára pirítjuk. Elzárjuk a gázt, ráöntünk 2 dl forró vizet (vigyázzunk, nehogy megégessük a kezünket), kicsit megkeverjük, és pár percre lefedjük. A gőz hatására szépen megpuhul a grízünk, melyet aztán villával áttörünk, és a tésztával összeforgatunk.
Tálalásnál gazdagon locsolunk rá valamilyen lekvárt (szerény véleményem szerint erre az ételre a baracklekvár az igazi), és meghintjük porcukorral.
Amellett, hogy finom, még emésztési-, és gyomorbántalmakra is pazar megoldás ez az egyszerű kis étek!
Jó étvágyat hozzá!
Ti mondtátok